V. Jászsági gyermek és ifjúsági szólótáncverseny


NTP-TV- 16-0006

Ötödik alkalommal került megrendezésre az V. Jászsági Gyermek és Ifjúsági szólótáncverseny Jászberényben a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával 2017. április 07-08- án.

A verseny célja összhangba a pályázati kiírásban leírtakkal, a tehetséges gyermekek felismerése, tudásuk, képességeik továbbfejlesztése, bővítése, a műhelymunka és egyéb kötetlen ismeretterjesztő program keretein belül, valamint a megszerzett ismeret és tudás bemutatásának lehetősége és megmérettetése volt egy országos tanulmányi versenyen.

A versenyt két kategóriában rendeztük meg: fiúszóló és páros. Mindkét kategóriában kötelező és szabadon választott táncokat kellett bemutatni a versenyzőknek. A versenyben résztvevőknek a kategóriánként meghatározott egy kötelező és egy saját maguk által szabadon választott táncanyagból kellett két perces (+- 20 mp) improvizációt bemutatniuk a zsűri előtt. A zenét a Zagyva Banda zenekar szolgáltatta.

Kötelező táncok:

I. Korcsoport részére
Fiúszóló kategóriában: Tiszai dialektus egy férfi tánca
Páros kategóriában: Tiszai dialektus területről egy páros tánc

II. Korcsoport részére
Fiúszóló kategóriában: Erdélyi dialektus terület egy férfi tánca
Páros kategóriában: Erdélyi dialektus terület egy páros tánca
Szabadon választott táncaikat a versenyzők a Kárpát-medence tánchagyományból választhatták.
A döntőn 100 tanuló szerepelt, de a válogatókon ennél sokkal több tanuló méretette meg magát.
A versenyprogram után, a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola táncházat szervezett versenyzők és kísérőjük részére. Másnap délelőtt a zsűri értékelte a látottakat és díjazta az arra érdemes produkciókat.
Eredmények és díjak az alábbiak voltak:

Különdíjat kaptak:
Rubint Rebeka, Ivanics Patrik, Fődi Petra, Hlavacska Laura, Halász Ferenc, Balogh Veronika Flóra, Innferhofer Patrik, Horváth Tünde, Süle-Szigeti Levente, Forczek Borbála, Süveges Endre Fülöp, Hercz Lili, Balogh Gergő, Horti Luca, Tóth Alex, Aranyi Krisztián, Borbándi Viktória, Fülöp Bence, Nagy Dóra, Szőcs Szabolcs, Antal Réka, Nagy Marcell, Mészáros Kata, Donnert Flávió, Pozsonyi Vera, Szabados Máté, Kardos Attila, Varga Petra, Simon Gyula Máté, Nagy Dominika, Teleki Bence, Takács Zoltán

Szólótáncosi nívódíjat kaptak:
lányok:
Soós Fanni
Bontovics Gréta
Balogh Anna Kira
Vajda Villő
Csomor Zoé
Gyebnár Anna
Herdlicska Lili
Szűcs Laura
Krepsz Anna
Lakatos Panna
Bontovics Letícia
Pernyész Fanni
Bodrogvári-Csikó Dóra
Rácz Vivien
Molnár Borbála

fiúk:
Nagy Márk
Palagyi Szilárd
Pásztor Csaba Lőrinc
Bíró Norbert
Szőcs Szilárd
Bazsó László
Hlavacska Lázár
Sztojka János Gusztáv
Krepsz Ákos
Ifj. Hercz Vilmos
Pusztai Mór
Rusvai Máté
Horti Bálint
Czégény Imre Kornél
Csörgő Péter


Kiemelt Szólótáncosi díjat kaptak:
lányok:
Busai Bori
Lovas Eszter
Lovas Sára
Hosnyánszki Noémi

fiúk:
Makula Zoltán
Hajdú – Németh Balázs
Ferencz Gergő
Farkas Regő László
Kormos Balázs
Körömi Máté
Gáspár György
Denich Rudolf





 

 

 

 



Folklór Kulturális Közalapítvány küldetésének támogatására a személyi jövedelemadó 1%-át köszönettel fogadja, melyet az Alapítvány a csoportok művészeti, értékmegőrző, hagyományőrző munkájára fordítja.
Adószám: 18823916-2-16