Bartók a Jászságban


"Ihaj, csuhaj Ferenc Jóska..."- Bartók a Jászságban


  A Jászság Népi Együttes emlékműsora Bartók Béla születésének 125. évfordulójára.
"Hamarosan beláttam azonban, hogy a tévesen népdaloknak ismert magyar dallamok melyek valóságban az úri osztályhoz tarozó komponisták szerzeményei kevés érdekességet nyújtanak, és így 1905-ben hozzáfogtam a mindaddig teljesen ismeretlen magyar parasztzene fölkutatásához" - írta Bartók. 1907-ben gyűjtései kezdetén csaknem 100 esztendeje Jászberényben jár, ahol Teleki Sándortól gyűjt jászsági dalokat fonográfhengerrel. Ez a gyűjtés adja a Bartók emlékműsor alapgondolatát.
Egy csokorba fűzve varázsolja színpadra a XX. század eleji Jászság táncokban, hagyományokban gazdag világát. Időutazásra hívunk mindenkit Bartók gyűjtésein keresztül, melyhez csatlakoznak az ő példáját követő generációk jászsági gyűjtései.
 

 

  Rendező koreográfus: Kocsán László
Zenei szerkesztő
: Pál Mihály
Alkotók: Busai Zsuzsanna, Mosóczi Lívia, Kuli Orsolya, Busai Norbert, Dudás Dániel, Szűcs Gábor
Közreműködik: Molnár László, Jászberényi Hagyományőrző Együttes
Kísérő zenekar: Dűvő zenekar: Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs, Terék József, Tóth Gergő
Ének: Kubinyi Júlia
Műsoridő: 55 perc

  • photos/baj1.jpg

    Orange Fish
  • photos/baj2.jpg

    Sea Turtle
  • photos/baj3.jpg

    Red Coral
  • photos/baj4.jpg

    Coral Reef
  • photos/baj5.jpg

    Blue Fish
  • photos/baj6.jpg

    Yellow Fish
  • photos/baj7.jpg

    Yellow Fish
  • photos/baj8.jpg

    Yellow Fish
  • photos/baj9.jpg

    Yellow Fish

Legyen az Ön cége is a műsor szponzora!


  Szponzori ajánlattal kapcsolatban:
Dudás Dóra
Tel.: 57/503-265 Mobil: 30/209-7610


Folklór Kulturális Közalapítvány küldetésének támogatására a személyi jövedelemadó 1%-át köszönettel fogadja, melyet az Alapítvány a csoportok művészeti, értékmegőrző, hagyományőrző munkájára fordítja.
Adószám: 18823916-2-16